Villanyszámla kiváltása napelemre

“NAPELEM RENDSZER KOMPROMISSZUMOK NÉLKÜL”

 

Cégünk filozófiája:

 

Folyamatos együtt gondolkodás, a legfelsőbb szinten

Szlogenünk a lelkiismeretes, hosszantartó és közös gondolkodást helyezi középpontba.

Mi nem „csak egy” napelemes rendszert kínálunk Ügyfeleinknek, hanem egy csomagot, melynek középpontjában olyan termék áll, amit közösen alakítottunk az Ügyfél igényeire szabva és mellé tettük azokat az extrákat, amiket – hitünk szerint – járnak egy prémiumszolgáltatáshoz, másrészt megkülönböztetnek minket a versenytársaktól.

Emberközpontú gondolkodás

Hitvallásunk, hogy az üzleti életben is fókuszálunk a belső értékekre, amit egy különleges kapcsolat emléke fémjelez leginkább.

Egyik kedves Ügyfelünk így foglalta össze az első találkozó után a munkánkat:

„Két Úr ajtómon azzal kopogtatott,

Hogy szolgálóvá téve, lopjuk meg a Napot.

Tesznek ajánlatot, s jó szándékkal teszik,

Prémium szorzóikat figyelembe veszik.

S amíg a közös nevezőt megleltük,

Közben észrevétlen, kibomlott a lelkük.

Én is hozzátettem, mit hozzá tehettem,

Darabka kenyerem háromfelé vettem.”

 

Olyan értékeket helyezünk előtérbe minden hozzánk fordulóval szemben – legyen az Ügyfél, Partner, vagy Munkatárs – amikkel hitünk szerint építhetjük környezetünket és vállalkozásunkat is egyben.

AMIHEZ MÉG ÉRTÜNK…

Energiahatékonyságot növelő kivitelezések